(PC)
Az újonnan kifejlesztett szoftveres technológia megköveteli, hogy a játékot megvásárló személy számítógépe rendelkezzen internetkapcsolattal; ez a jövőben megjelenő összes Ubisoft-játékra vonatkozni fog.
A játékok a telepítés és indítás után csatlakoznak a Ubi.com szerveréhez, amely minden alkalommal azonosítja a játékot, ahányzor csak a felhasználó elindítja azt. Ugyanakkor nem lesz szükséges a lemezt a meghajtóba helyezni, és a játékot annyiszor telepíthetjük fel, ahányszor csak szeretnénk. A mentett játékállásokat szintén a Ubisoft szerverén helyezik majd el a játékok, így bármilyen, internetkapcsolattal rendelkező számítógépről játszhatunk majd a megvásárolt programmal.
A vásárlói kapcsolattartásért felelős igazgató, Brent Wilkinson azt nyilatkozta a GameSpy-nak, hogy a Ubisoft nem számít a vásárlóktól érkező panaszokra az új rendszer kapcsán, amelyet először a nemrég elindított Settlers 7 bétatesztjénél alkalmaztak. „Véleményünk szerint a legtöbben elfogadják majd az eljárást. A legtöbben ugyanis mindig rendelkeznek állandó internetkapcsolattal.”
Tavaly júliusban a Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot már szóba hozta, hogy olyan megoldást kell kidolgozniuk, ami a lehető legjobb megoldást kínlája a kalózkodás ellen, legyen szó akár handheld platformokról, akár a személyi számítógépről.
„A PC-n a kalózkodás rendkívül nagy léptékű. Jelenleg egy olyan eszközön dolgozunk, amely lehetővé teszi, hogy csökkentsük ennek a mértékét – ezt jövő évtől fogjuk használni, és már egy idei játékunkban is megtalálható lesz – nyilatkozta akkor Guillemot, de különösebb magyarázatot nem fűzött a dologhoz.
(Anektoda: a Ubisoft még 2008-ban húszmillió dolláros kártérítést követelve perelte be az Optical Experts Manufacturinget, akikkel szerződéses megállapodásuk volt az Assassin’s Creed PC-s portjának gyártására, ám a vállalat egyik alkalmazottja eljuttatta az internetre a játék kalózverzióját, hat héttel annak hivatalos megjelenése előtt. A Ubisoft nyilatkozata szerint a játékot mintegy hétszázezren töltötték le, a kalózverzió pedig egy olyan programhibát tartalmazott, amely „jóvátehetetlen károkat” okozott a cég hírnevének.)
©2010 OGI.hu Official Game Information. Minden jog fenntartva.












Re: Játék-folytasd a szót
ablaktalan